Hamarosan nyolcmilliárdnyian leszünk ezen a Földnek nevezett bolygón. Túl sokan. Legalábbis tudósok egy nagy része azt állítja, hogy ennyi éhes szájat hagyományos táplálékkal, no meg tiszta vízzel már nem fog tudni ellátni a hagyományos mezőgazdaság. És itt akkor több lehetőség jön elő. Az egyik az élelmiszertudomány és a kémia, amely egyre több mesterséges kaját, hibrideket, klónokat, meg ki tudja miket szabadít majd ránk, no meg remélhetőleg olyan ötleteket, amelyek segítenek minél ügyesebben – akár a leheletünk és a vizeletünk tisztításával is – emberi fogyasztásra alkalmas tiszta vizet előállítani. A másik az, amit amióta ember az ember mindig is alkalmazott: a háború. Csak ezúttal nem új földekért, olajért vagy mesés kincsekért, hanem vízért. Reméljük ez érdeklődés hiányában most elmarad. (kép)
A műsorvezető, akinek mindenről van véleménye...
2011.09.13. 20:18
Mikor költözünk?
És van egy harmadik lehetőség, ami engem és remélhetőleg minél többeket izgat: új világok felfedezése és benépesítése. A hatvanas évek óta, az űrprogramok beindítása óta foglalkoztatja sci-fi folyóiratok és könyvek olvasóit, na és televíziónézők millióit ez a kérdés. Hiszen a Star Trek, Az Orion űrhajó kalandjai vagy az Alfa Holdbázis mind-mind erről szóltak. Új bolygókról, új körülményekről, új fajokról, akik vagy barátságosak vagy nem az emberiséggel. Bár az Alapítvány és a Dűne óta tudjuk, hogy az ember fogja mutánsaival benépesíteni ezt a galaxist és amióta kiderült, hogy Darth Vader maszkja mögött is emberi arc van, azóta ez nem is kérdés. Számunkra.
Ami ezt a gondolatsort elindította, az nem más, mint hogy éppen a napokban jelentették be amerikai tudósok, hogy egy svájci központban egy különleges rendszer segítségével vizsgálták a Naprendszerhez közeli, a Naphoz hasonló csillagrendszereket és találtak ötven újabb bolygót, amelyek közül tizenhat ún. szuperföld vagyis olyan bolygó, amely tömege és még néhány paramétere a mi Földünkéhez hasonló. Sőt, van egy, a HD 855112b katalógusjelű bolygó, amely a vizsgálatok szerint, ahogy a tudósok fogalmaztak, különösen reménytelinek tűnik, így tüzetesebb vizsgálódást szeretnének.
Persze túl messze vannak ez a bolygók, az emberiség még nem tart ott, hogy fogja magát és odautazzon, hogy megnézze magának, megfelel-e az emberi életnek, van-e víz és oxigén elegendő, milyen a gravitáció, elviselhető-e a hőmérséklet vagy a forgási sebesség, egyáltalán milyen lehetőségei vannak az életnek. Az ember ugyanis nagyon törékeny – csak egy bizonyos hőmérsékletet bír, speciális oxigénmennyiséget és gravitációt, meg még jónéhány feltételnek kell megfelelnie, ahhoz, hogy ott kolóniát tudjunk létesíteni. De bíztatónak mindenképpen bíztató az egész mind a hétmilliárdunknak. Előbb-utóbb valószínűleg elindul majd egy űrhajó egy Kolombusz Kristóffal és ha a jelek, amelyekről beszámol pozitívak, akkor újabb űrhajók tucatjai indulnak majd el a Föld 2 felé, valahogy úgy, ahogy anno Amerika felé elindultak a Mayflower és társai az első pionírokkal.
Csak nehogy megismétlődjék a régi történet. Vagyis, hogy behordozunk oda tucatnyi kártevőt és baktériumot, ellopjuk az ottani ásványkincseket és az ott élőket gyöngyökért kilóra megvesszük, gyakorlatilag kipusztítjuk őket és a civilizációjukat valami idióta elvért vagy vallásért és a megmaradtakat rezervátumokba zárva mutogatjuk utódainknak. Ennek még Darth Vader sem örülne.
Ha tetszett, kérek szépen egy LIKE gombot, és oszd meg ismerőseiddel is.
Összes írásomat megtalálod Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető
Támogatta: geotermikus.com
Szólj hozzá!
2011.09.10. 06:43
Számít a korkülönbség?
Címkék: férfiak nők korkülönbség
Férfi szemmel NŐKNEK
(Pénteki ?) rovatom, a csajos csoport részére
Nem rég érkezett a hír, hogy két általam is nagyra értékelt színész, az 51 éves Sean Penn és a huszonvalahány éves, csodaszép Scarlett Johansson néhány hónapnyi együtt járkálás után különváltak. Okként valamelyikük szóvivője a nagy korkülönbséget jelölte meg.
Tulajdonképpen olyan marha nagyot nem csodálkoztam a nagyjából huszonöt évnyi különbség okozta problémák miatti szakításon, de csak erre fogni egy érett nő esetében furcsa. A szőke színésznő minden bizonnyal tudta, hogy Penn mennyivel idősebb nála, hacsak nem egy kisebb kalandnak szánta, avagy laza randizgatásnak, a nagyvadnak számító színésszel. Azért elgondolkodtatott, hogy a huszonöt év mekkora különbséget jelenthet egy pár életében. Biztos vagyok benne, hogy a korkülönbségből adódóan vannak problémák, hiszen egy huszonéves még szeret bulizni, vadabb dolgokra hajlandó, mint egy idősebb és egy nő esetében mindenképpen szempont a gyerek. Egy ötvenes pasi, mint amilyen a kétségkívül még sármos Sean Penn élete már más vágányon halad, de lehet, hogy ugyanúgy szeret bulizni, hajlamos vadságokra, sőt akár gyereket is hajlandó bevállalni, mint ahogyan azt a hasonló korkülönbséggel házasodó omegás Kóbor János is megtette és most hatvansok évesen van egy négy éves kislánya, aki bearanyozza az életét, ahogy mondja, megfiatalította teljesen.
Szóval nem tudok teljesen egyet érteni a válás érvével, mindamellett, hogy van realitása. Azt tapasztaltam, hogy az emberek valamikor a húszas és a harmincas éveik között felvesznek egy életstílust – magyarul felnőtté válnak, és utána olyan nagyon-nagyot már nem változnak, maximum finomodnak bizonyos dolgokban. Így vannak olyan huszonévesek, aki úgy élnek és viselkednek, mintha minimum negyvenesek lennének és vannak a foreveryoung-ok, akik negyvenes éveikben is még buliznak vadul, élik a nagybetűs életet, néha tinédzsereket megszégyenítően.
Hugh Hefner, a Playboy ma már 83 éves alapítója mindig is ez utóbbi stílus hírnöke és legjelesebb képviselője volt. Számára a buli, a nők, a szép autók a mindennapok legfontosabb elemei voltak. Szeretett egyszerre több nővel is együtt élni és el is vett közülük néhányat. Persze azt nem tudhatom, hogy ez az egész a nagypapa korú Hefnernél ma valóság vagy csak imidzs, de el tudom képzelni, hogy még húsz éve is ez volt az élete közepe. És a tinédzserkorú szőkeségek, akik ma már anyukák, nagymamák visszaemlékezve is azt nyilatkozták, hogy csodás volt az idősebb pasival, szívesen gondolnak vissza azokra az időkre és Hefnerre, meg persze a nagyvonalúságára.
De lehet még sorolni olyan kapcsolatokat dögivel, ahol a jelentős korkülönbség nem okozott problémát Faludy György és Fanny házasságától Belmondo és harminc évvel fiatalabb feleségének kapcsolatáig. És ez utóbbiakban már ápolniuk is kellett a fiatalabb nőknek idősebb férjüket, mégis meghatóan szép kapcsolatokról hallani. Nagy kedvencem, Woody Allen és fele annyi idős nevelt lánya kapcsolatáról már nem is beszélve, ahol a hölgy csodálattal kevert szerelemről nyilatkozott egyszer. Igen, és lehet olyan házasságokról és kapcsolatokról is beszélni, ahol egyidősek a felek, mégis mintha sokévnyi különbség lenne közöttük. És ez sokszor vezet szakításhoz, váláshoz.
Valószínűleg másképp látják életüket, másképp érzik kapcsolatukat Scarlett Johansson és Sean Penn és persze jogos lehet az indok, hogy a korkülönbség is gátja tovább együtt élésüknek. Csak két elvált, sokat látott sztárnál ki tudja mi van még a kalapban…
Ezt a témát gondoltam a mai kibeszéléshez, hölgyeim! Aki szeretne csatlakozni, az megteheti itt. Jó szórakozást kívánok, és elnézést kérek a csúszásért.
Ha tetszett, találkozzunk Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető
támogatta: sos-esküvő
Szólj hozzá!
2011.09.09. 09:13
ALMODOVAR EGY ÁLLAT
Címkék: film almodovar banderas
Almodovar ’11
Tegnap moziban jártam és megnéztem a spanyol rendezőzseni, Pedro Almodovar vadonatúj filmjét, a Bőr, amelyben élek-et. A reklám előzetes thriller-nek, meg sci-fi, horror és pszichokrimi keverékének állította be, így komoly várakozással ültem be, hogy a Volver alkotója mit tudott Antonio Banderas-szal keverni ennyi műfajban egyszerre.
Amikor véget ért a film, az első mondatom talán ez volt: Ez egy állat! És ez a mondat részben Almodovar elismerése, részben a kusza történet végkifejletének utolsó csavarának hatása. Így utólag, még mindig gondolkodom azon, hogy egy jó filmmel vagy egy nagyon hatásvadász alkotással van dolgunk, de ha így mozog bennem még most is, akkor a spanyol mester elérte, amit akart. (kép)
A történet lassan, de nagy felütéssel indul – és ezzel még nem árulok el semmit – hiszen a Banderas alakította sebész megalkotta saját frankensteini kreálmányát, egy gyönyörű nőt, akivel láthatóan szimbiózisban él, igaz bezárva tartja és óvja-védi a kitudjamitől. Nem tudni, hogy a művébe szerelmes vagy a nőbe, de az rajong érte a luxusbörtön körülmények ellenére is. És amikor lassan beindul a történet a kemény házvezetőnő vad fiának a házba való bejutásával, hirtelen, mint egy lavina beindulnak a főszereplőkben mélyen belül lakozó történetek, amelyből a film kockái, mint egy agyontekert bűvös kocka összeállnak, aminek a végét a film elején láthattuk. És ez tragédiák sorozata. Minden szereplőnek van tragédia az életében. A Banderas alkotta sebésznek nem is egy. A felesége, akit gyűlölt, házvezetőnő-anyjától való féltestvére megszöktet tőle, megég az autójában és amikor tudátára jut a nőnek, hogy elveszítette legendás szépségét kiugrik lánya szeme láttára az ablakon, aki ettől szociopata lesz. És a lány már a gyógyulás útjára lépve megőrül, amikor megerőszakolja egy drogos, anyjával látszatkapcsolatban élő hülyegyerek. És ezek még csak a főbb csavarok ebben a nagyon almodovaros filmben, ami újabb és újabb dramaturgiai meglepetésekkel egyszerre feszegeti a tudomány etikusságát, az anyai felelősség-felelőtlenség kérdését, a bosszú fogalmát és a szerelem határait.
Nehéz, még így 24 órával a film után is újabbat mondani erről a filmről, de szerintem érdemes megnézni, maximum a végén majd engem szidnak az olvasóim. Nem egy könnyű amerikai film, hanem nagyon is európai darab, mégis a film csúszik, nem áll meg, nem unatkozunk egy másodpercig sem – ezt már eltanultuk itt az öreg kontinensen Hollywoodtól. És több olyan gondolat is van benne, amitől nem szabadulunk Almodovar új filmjétől. Pedig tele van szép emberekkel, akiknek torz a lelke és megint kiderül, hogy így vagy úgy, de mindenkiben benne van a horrorfilmek gyilkosa. (kép)
Megint elérte a spanyol, hogy ne felejtsük! Egy csavarokkal teli filmmel, egy újabb gyönyörű spanyol színésznővel, Banderassal, elképesztő emberi történetekkel és persze egy emberi, de döbbenetes befejezéssel, meg rengeteg levegőben lógó gondolattal. De hát ezért szeretjük őt!
Ha tetszett, kérek szépen egy Like gombot, és jelölj be ismerősnek Facebook oldalamon is: Dénes Tamás műsorvezető
támogatta: Senia Group
Szólj hozzá!
2011.09.07. 09:14
Freddie Forever!
Címkék: énekes queen forever freddie
Ezekben a napokban lenne 65 éves Freddie Mercury.
Furcsa ezt leírni, mert az emlékeimben, mint igazi fannak az a Freddie él, aki mosolyog a bajsza alatt és végig ugrálja a színpadot és hihetetlen módon énekel, táncol, zongorázik – betölti a színpadot. Azokkal a különleges mozdulataival, amit már gyerekként is próbáltam utánozni, na meg persze, mint mindenki a nyolcvanas években azt a stílust, azt a hangot, ahogy a Don’t Stop Me Now-t, a We Are The Champions-t vagy éppen a Highlander dalait énekelte. Hányszor próbáltam még tintásan is utánozni, de hát csak imitátor lehettem, pedig imádtam a pasit és a stílusát.
Mert azt baromi nehéz volt utánozni. Maradjunk annyiban, hogy Freddie egy jelenség volt. Én azt gondolom, hogy a Queen egy kurva jó zenekar volt (igen, csak volt minden próbálkozás ellenére is!), remek zenészekkel, akik képzettek voltak, jó énekesek, és ami ritka, mindannyian tudtak dalokat írni, nem is akármilyeneket. De ha Freddie nem lett volna, az Előadó, aki eladja a zenekart, a Queen nem lett volna több, mint egy a sok jó zenekar közül. Freddy azokat a csodálatos dalokat élettel töltötte meg, értelmet adott nekik és olyan érzelmeket adott hozzá, amit csak ő tudott. Pedig egy olyan zenekar előtt állt a színpadon, amely egyedül elvitte a hátán a ma már legendás londoni Live Aid-et a sok nagyágyú között a pazar műsorával és Freddie mágikus figurájával. (kép)
Hogy ez a kis fárszi származású nagyfogú fiúcska, aki a suliban félénk volt, hogyan tudott egy nemzedék ikonjává válni, aki nézők százezrei, milliói előtt énekelt végig három órás koncerteket egy szál atlétatrikóban úgy, hogy még a férfiak is vonzónak találták – rejtély. De megcsinálta. És élvezte, amit csinált. Egy interjúban arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha holnap elfogyna a pénze, azt válaszolta, ugyanazt, énekelne, zongorázna, mert neki ez az élet, a többi csak a plusz.
.jpg)
John Deacon, a Queen basszusgitárosa – akinek maximális respect, mert Freddy halála után nem rombolta a csapat mítoszát és nem zenélt tovább ezen a néven – azt mondta egyik kedvenc Queen számomról, a Spread Your Wings-ről, hogy tudta, jó dalt írt, de számított arra, hogy Freddy valami pluszt tud még hozzá tenni, amitől az a dal úgy szólal meg, hogy beleborzongjanak az emberek. És valóban. Deacon tudta, hogy ez a dal akkor szólal meg, ha Freddy átérzi és elénekli. Hiába énekeltek jól a többiek, azok a Queen számok lettek sikeresek és maradandóak, amit Mercury adott elő. Talán nem véletlen, hogy pályafutása csúcsán, Monserrat Caballe-val, a csodálatos hangú szopránnal mert duettet énekelni, mert nem volt kevesebb nála. Talán a mozdulatai voltak viccesek a szmokingban – de az is ő volt. Azok nélkül nem lett volna önmaga. (kép)És amikor bejelentette, hogy halálos beteg, hogy meg fog halni, le kellet, hogy üljek, mert ez az egész olyan hihetetlen volt! Pedig a lefogyott, beesett arcú Freddie már gyanús lehetett volna, de nem akartam elhinni, mint ahogy azt sem, hogy rá egy napra el is ment a rockparadicsomba. És hogy mennyire fenomenális volt bizonyította, hogy az emlékére rendezett Wembley-t csurig megtöltő koncertre Elton John-tól a Metallica-n keresztül a Guns’N’Roses-ig szinte mindenki fellépett, aki számított akkoriban. És talán csak George Michael volt az, aki igazán freddis tudott lenni a sok nagy Freddie-rajongó szupersztár között.
Talán furcsa, de őt soha nem tudtam elképzelni, hogy megöregedjen, mert Freddie-ben annyi dinamizmus, élet és különcség volt, hogy ő nem lehetett öregember. Neki, mint egy igazi rocksztárnak, mint egy nemzedék ikonjának meg kellett halnia, hogy legenda lehessen. Mert ő az! Mert nekünk ő az ÉNEKES.
Ha tetszett, kérek szépen egy LIKE gombot.
Megtalálsz a Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető
Támogatta: Senia Events, a Senia Group tagja.
Szólj hozzá!
2011.09.02. 16:50
Ki az erősebb? (A veszekedés anatómiája)
Címkék: nő férfi kapcsolat veszekedés
Férfi szemmel NŐKNEK
pénteki rovatom a csajos csoport részére
Azt mondják, egy jó párkapcsolatban nincs fizikai inzultus, viszont veszekedés, vitatkozás nélkül nem az igazi. Csatlakozom ehhez! Én is úgy gondolom, hogy egy igazán jó kapcsolatban nem kell alárendelni magunkat a másiknak, igenis, ha valami nem tetszik, azt el kell mondani, sőt fel is lehet csattanni, nem kell véka alá rejteni a véleményünket, mert az csak gyűlni fog, mérgezve ezzel még a legjobb párkapcsolatot is. Sőt egy-egy kiadósabb veszekedés néha eredményesebb, mint bármi másfajta egyeztetés, mert bizonyos rejtett, elnyomott feszültségek tudnak végre kitörni és olyan gőz (hormonok) szabadulnak fel, amelyek jobb, ha elhagyják kis testünket, lelkünket.
Vállalom, bár lehet, hogy nem hangzik szépen, de igenis kell bizonyos időközönként veszekedni. Mindig csodálkozom az olyan párokon, aki azt állítják, hogy ritkán vagy talán soha nem vitatkoztak még össze, hogy soha nem emelték még meg a hangjukat a másikkal szemben. Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Vagy ott valamelyik, esetleg mindkettő a problémáit a szőnyeg alá söpri. A párkapcsolat – szerintem – alkalmazkodási játék, amelyben mindkét fél próbálja a másik határait feszegetni. Ki mit enged, kinek mi fér bele. De nyilvánvalóan, még ha nagyon meg is találta a másikat, nem lehet bizonyos konfliktusokat kikerülni. Mert azok jönnek, maguktól is. A konfliktusok pedig néha felszültségekkel járnak. Vannak olyanok, amelyeket meg tud beszélni két ember és van olyan, amit lehetetlen. Nyilván vérmérséklettől is függ a megbeszélések hevessége, de jobb túl lenni rajta.
Én úgy gondolom, hogy egy okos férfi/nő, a másiknak fontos kérdésekben enged, vagy legalábbis a látszatot átengedi a másiknak, de nem szabad mindenben igazat és hatalmat adni, mert akkor egészen egyszerűen a fejedre nő. Elnyomva lenni a munkahelyen és még otthon is pedig a legrosszabb. Nyilván teljes demokrácia sem lehet egy kapcsolatban, hiszen mindig van egy erősebb, aki könnyebben érvényesíti az akaratát, de nem szabad hagyni, hogy az mindenben úgy legyen! És ha valami nem tetszik és a másik nem enged, akkor annak hangot kell adni. Legyen az olyan olasz családos – nem baj!
Van olyan, hogy az ember egy-egy rosszabb napján egyszer csak elszakad a cérna, és indokolatlanul üvölt vagy veszekszik, sajnos velem is előfordul. Próbálom visszafogni magam, sőt gyakran meg is bánom utólag, hiszen ilyenkor hangzik el a leggonoszabb, legcinikusabb, néha legotrombább megjegyzés, aminek nem szabadna kijönnie, de abban az idegállapotban elhangzik, vérig sértve a másikat. Rosszabb esetben, mint a kiskakas a másik fölé hajolva érvényesítem a „ki az erősebb a házban-t”, amitől utólag magam is rosszul vagyok. Tök gáz!Ráadásul egy igen nyugodt állatka vagyok, de hát ki, ha nem az ember párja találja meg azt, amivel a másikat ki lehet hozni a sodrából? Van a nőknek (tisztelet a kivételnek) egy olyan tulajdonsága, hogy a bosszantásnál nem tudnak megállni, mindig egy kicsivel túllépik azt a küszöböt, ahol az a bizonyos cérna már szakadhat egy szarabb napon. És akkor jön a probléma, a veszekedés, a kakaskodás. (kép)
Persze, ha egy jó párkapcsolatról van szó, akkor a veszekedés, a kölcsönös sértegetés és az indulatok után a felek egy idő után kifújják a gőzt, egymásra mosolyognak és a végén valahogy megoldják a problémákat. És ha tényleg okosak, akkor a vitából eredő tüskéket nem emlegetik, pláne azokat, amelyek a vita hevében indulatból hangzottak el, mert annak is megvan a maga doboza. És azt a dobozt be kell csukni! És ha már béke van, akkor is magában az ember gondolja végig indulat nélkül, hogy hol hibázott, amire a másik ugrott. Elemezze ki, hogy mit tudna javítani. Nem árt!Csak a végén a szeretkezés ne maradjon el!
Ha szeretnél ilyen témákat megvitatni, kitárgyalni, csatlakozz a csajos csoporthoz, ahol naponta más téma vár kivesézésre! Csatlakozz itt!
Ha tetszett, kérlek nyomj egy LÁJK gombot, mert nekünk fontos! Többi írásomat megtalálod Facebook oldalamon is: Dénes Tamás műsorvezető
S aki támogat ebben és a csoportot létrehozta: sos-esküvő
Szólj hozzá!
2011.09.02. 08:57
Tanévnyitó
Címkék: gyerekek iskola évnyitó
Gyerekkoromban, mint szerintem minden normális gyerek, én is rohadtul utáltam a tanév kezdetét, bár a tanévnyitó a maga módján mégiscsak érdekes volt és szerethető, a forgatagával, a sok mosollyal, összekacsintásokkal, sztorikkal és annak felmérésével, hogy a tornasorban vajon abban az évben hova férek majd be, vagyis mennyit nőttek a többiek a nyár alatt hozzám képest. (kép)
Akkoriban még volt úttörő- meg kisdobos nyakkendő, meg síp, meg ami még kellett, de a többi ugyanolyan megkövesedetten működött már a nyolcvanas években is. Iskola előtti dugókkal, kései tankönyvvásárral, na meg késve osztálykereséssel. Az igazgatónő beszéde már akkor is iszonyatosan kényelmetlen és unalmas volt, különösen, hogy az ég-világon senki sem figyelt rá. Mert mondanivalója mindenkinek volt a három hónapja nem látott haverokhoz. Egy kis dicsekvés, egy kis vagánykodás, új, nyáron hallott poénok, na meg a csajok felmérése – bár ez már a gimnáziumi program volt inkább. A melegben mindig volt valaki, aki elájult, egy-egy pofátlanul fényképezkedő szülő és idegeskedő osztályfőnökök, akik már egy hete készülődtek. Na meg morgó igazgatóhelyettesek, akik egyedüliként figyelték a főnökük beszédét, meg tesitanárok, akik már ekkor szervezték az aktuális foci- vagy kézicsapatot.Volt egy furcsa, emlékezetes szaga is az eseménynek, ami az iskolaudvarra áradó fülledt és áporodott tornaterem és az izzadó, sürgő-forgó emberek és illatszereik nagy, zagyva keveredése volt. A színek is megmaradtak a fejemben. Fehér ingek, piros és kék nyakkendőkkel, meg ünneplős szülőkkel és az iskolai bútorok fáradt faszíneivel és a kerítésre felaggatott néhány szál sápadó virágéival.
Na meg utána az osztályba vonulások a hasznos tudnivalókkal, az ültetésekkel és órarend diktálásokkal, na meg a tankönyvosztással. És utána az első verekedések vagy az első szál cigik a wc-ben, de ez is már inkább gimis élmény és emlék. Régen volt, de jó emlék!
Ma már a másodikos fiam tanévnyitójára mentem, mint szülő, és bár sok minden nagyot változott, alapvetően ezek a régi emlékek valahogy feltódultak bennem. Pedig modernebbek az öltözékek, nincsenek úttörő nyakkendők és az igazgatói beszéd is rövidebb volt, sőt még egy Bon Bon idézet is volt benne. De ájuló kislány, fotózó szülők és befizetések – ezek nem maradhattak el.
Mint ahogy a gyerekek zsivaja sem. Az állandó.
Többi írásomat megtalálod Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető, s ha tetszik, kérlek nyomj egy "LIKE" gombot, mert ez nekünk fontos.
támogatta senia group
Szólj hozzá!
2011.09.01. 10:31
Szanatóriumból a vegytiszta magyar valóságba
Címkék: magyar foci futball holland
Érdekes megállapítást tett a napokban egy nagyon jó képességű futballista, az általam is kedvelt hátvéd, Fehér Csaba, miszerint Hollandia, ahol tizenegy évet focizott egy szanatóriumnak számít Magyarországhoz képest, minden tisztelete a pályafutásukat itthon végig játszóké, az itt dolgozóké.
Csaba egy intelligens srác, ismerem személyesen is, adok a véleményére. Bár ismerve a hazai viszonyokat nem lepődöm meg semmin. Jártam többször is Hollandiában és nyugodtan állíthatom, hozzáállásban, gondolkodásban és persze fizetésekben mintha egy másik bolygón járnék. Pedig szintén az Európai Unió tagjai és ugyanazokat a termékeket lehet megvásárolni az ottani üzletekben is, mint itthon. De az emberek másképp állnak dolgokhoz. És ez néha még fontosabb, mint az anyagi feltételek, amiben szintén jelentős különbség mutatkozik a nyugati vég és a keleti végek között.
A futball mindig jól mutatja a különbözőségeket népek, országok között, és most nem Puskás Öcsi nagyívű és máig igaz mondására gondolok (Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci). Arrafelé az ígéret, az adott szó szent. Itthon egy perc alatt változnak a dolgok, jobb leírni mindent. Bár néha még az sem számít, nyilván mindenki tud erre példát dögivel. Persze ez nem azt jelenti, hogy Hollandiában nincs hazug ember vagy gyenge jellem, de valahogy máshogy működik ez is, más is. Arrafelé valamiért jobban működnek dolgok. Vagy inkább valamiért működnek. És nem hiszem, hogy csak a gazdagság ennek az oka.
A szanatórium, amire Csaba célzott nyilván arra vonatkozik, hogy nyugalom vette őt körbe, mint profi focistát, aki miután hazajött nem azt találta, amire számított. Pedig ez az ország nagyot fejlődött egy évtized alatt, de sajnos még nem nőttünk fel az európai élvonalhoz sem társadalmilag, sem gondolkodásban. Szakadjunk le Fehér Csaba példájáról! Itthon még mindig a kiskapuk keresése a legfontosabb, ami nálunk nyugatabbra bűn. Itthon még mindig hazugságok és nyugtalanság jellemzi a munkavállalókat, ami arrafelé kevésbé jellemző, bár a stressz fogalmát persze, hogy ott is ismerik. Ott a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás valamennyire már megvalósult, míg erről itthon…
És persze lehet sorolni a különbségeket! De egy fontos dolog mégis tetszett! Csaba haza akart jönni ebbe a mi kis fura országunkba. Mert mi itt élünk. Kicsi is, sárga is, savanyú is – de a mienk.
Írásaimat megtalálod Face Book oldalamon is: Dénes Tamás műsorvezető
támogatta senia group