Gyerekkoromban, mint szerintem minden normális gyerek, én is rohadtul utáltam a tanév kezdetét, bár a tanévnyitó a maga módján mégiscsak érdekes volt és szerethető, a forgatagával, a sok mosollyal, összekacsintásokkal, sztorikkal és annak felmérésével, hogy a tornasorban vajon abban az évben hova férek majd be, vagyis mennyit nőttek a többiek a nyár alatt hozzám képest. (kép)
Akkoriban még volt úttörő- meg kisdobos nyakkendő, meg síp, meg ami még kellett, de a többi ugyanolyan megkövesedetten működött már a nyolcvanas években is. Iskola előtti dugókkal, kései tankönyvvásárral, na meg késve osztálykereséssel. Az igazgatónő beszéde már akkor is iszonyatosan kényelmetlen és unalmas volt, különösen, hogy az ég-világon senki sem figyelt rá. Mert mondanivalója mindenkinek volt a három hónapja nem látott haverokhoz. Egy kis dicsekvés, egy kis vagánykodás, új, nyáron hallott poénok, na meg a csajok felmérése – bár ez már a gimnáziumi program volt inkább. A melegben mindig volt valaki, aki elájult, egy-egy pofátlanul fényképezkedő szülő és idegeskedő osztályfőnökök, akik már egy hete készülődtek. Na meg morgó igazgatóhelyettesek, akik egyedüliként figyelték a főnökük beszédét, meg tesitanárok, akik már ekkor szervezték az aktuális foci- vagy kézicsapatot.Volt egy furcsa, emlékezetes szaga is az eseménynek, ami az iskolaudvarra áradó fülledt és áporodott tornaterem és az izzadó, sürgő-forgó emberek és illatszereik nagy, zagyva keveredése volt. A színek is megmaradtak a fejemben. Fehér ingek, piros és kék nyakkendőkkel, meg ünneplős szülőkkel és az iskolai bútorok fáradt faszíneivel és a kerítésre felaggatott néhány szál sápadó virágéival.
Na meg utána az osztályba vonulások a hasznos tudnivalókkal, az ültetésekkel és órarend diktálásokkal, na meg a tankönyvosztással. És utána az első verekedések vagy az első szál cigik a wc-ben, de ez is már inkább gimis élmény és emlék. Régen volt, de jó emlék!
Ma már a másodikos fiam tanévnyitójára mentem, mint szülő, és bár sok minden nagyot változott, alapvetően ezek a régi emlékek valahogy feltódultak bennem. Pedig modernebbek az öltözékek, nincsenek úttörő nyakkendők és az igazgatói beszéd is rövidebb volt, sőt még egy Bon Bon idézet is volt benne. De ájuló kislány, fotózó szülők és befizetések – ezek nem maradhattak el.
Mint ahogy a gyerekek zsivaja sem. Az állandó.
Többi írásomat megtalálod Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető, s ha tetszik, kérlek nyomj egy "LIKE" gombot, mert ez nekünk fontos.
támogatta senia group
