Tartsuk a kapcsolatot szakítás után?
FÉRFI SZEMMEL NŐKNEK
pénteki rovatom a csajos csoport részére
Ha van szar dolog a világon, az a szakítás. Ezt gondolom olyan nagyon nem kell ecsetelni, mindenki átélte már kisebb vagy nagyobb sérülésekkel a lelkében. Nem jó, de sokan tudjuk, hogy szükséges rossz. Valamelyik félnek vagy mindkettőnek hozhat megnyugvást, lehetőséget a megújulásra és a továbblépésre. Új kapcsolatra.
Nem könnyű elszakadni valakitől, akit szerettünk, akiért oda voltunk, aki sokat jelentett. De ha a szerelem elmúlt, nem mindig érdemes belefáradtan benne maradni. És bármekkora fájdalommal vagy sajnálattal jár, azt jobb, ha meglépjük! Még akkor is, ha a másik esetleg nem számít arra, vagy nem hiszi, hogy meglépjük. Nem jó – ahogy felvezettem. Szakítani sem, és az sem, ha bennünket hagynak ott.
De most lépjünk ezen túl, szar és kész! Mert amiről most bölcselkednék, az az azt követő éra. Annak is a „Tartsunk kapcsolatot vagy ne?” szegmense. Apukám mindig büszkén emlegeti, hogy akárhány barátnője volt is az életben, azokkal becsületesen tartja a kapcsolatot és van olyan is, aki Anyám egyik legjobb barátnője lett. Az illető hölgy, Zsazsa néni gratuláló virágcsokrot küldött jelzés értékkel Anyámnak, anno amikor a szüleim házasságot kötöttek, innen ered ez a jó kapcsolat. Ez is egy lehetőség, ez is egyfajta gondolkodásmód.
Kétségtelen, hogy a legtöbben nem így értelmezik a szakítást, én úgy tűnik genetikusan örököltem a „maradjunk jóban” elméletet Apámtól, mert megpróbáltam exeimmel legalább olyan jóban lenni-maradni, hogy ha meglátjuk egymást, ne kelljen átmenni az utca másik oldalára, mert a közelemben erre is van példa bőséggel. Van, akinél erre volt befogadó közeg és persze olyan is, akinél nem. Embere/nője válogatja. Én nem haragszom senkire, gondolom az évek múltával mások sem haragszanak rám. És ha egyszer együtt voltunk, az azt jelenti, hogy valamit szerettünk, tiszteltünk egymásban, tehát ha véget is ért a románc, utálni azért nem kell a másikat, hiszen a sebek azért begyógyulnak. Így gondolkodom én.
Persze tudom, hogy ez nem általános. És vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy ami egyszer véget ért, azt nem érdemes bolygatni – és ezt is meg tudom érteni. Csak hát az életben nem tudunk elmenni csak úgy egymás mellett. És – úgy gondolom – még ha rossz is volt a szakítás, nem úgy sült el, ahogy szerettük volna, haragudni a másikra, kerülni őt, nem szabad. Nyilván vannak olyanok, akikkel jobb kapcsolatot tart fenn az ember és olyanok, akikkel a kapcsolat ténye maximum a születésnapi üdvözletre korlátozódik. De a kapcsolat megmarad.
Mi férfiak racionálisabb gondolkodásúak vagyunk, a nők inkább érzelemből döntenek. Ezt tapasztalom akkor is, amikor az aktuális párjaink a korábbiakra fújnak. Minek a kapcsolattartás, amikor az véget ért? Pedig az ilyen jellegű féltékenység teljesen felesleges. Egy idő után elmúlnak az érzelmek, sőt néhány eltelt hónap után már az egykori közös barátok sem lesznek közösek és még néhány hónappal később már az emlékek halványulásával még az érdeklődésünk lesz közös. Sőt megkérdőjelezzük, hogy egyáltalán anno mi tetszett benne. Van olyan ex, akivel ma már két mondatot nem tudnék váltani, annyira különböző lett az életvitelünk, a gondolkodásunk, pedig egykoron ugyanazt a levegőt szívtuk. De hát elkanyarodott az életünk, ezek szerint kétfelé…
Nem tudom, hogy szakítás után mi a helyes. Egy a fontos: akit a párunknak tartunk, azt szeressük, és az tudjon bízni bennünk. Ennyi. Az exekkel való kapcsolatok pedig a múlt szép emlékei. Nem többek. Intelligencia kérdése, hogyan tudjuk azokat kezelni.
Ez lenne a téma mára! Ha akad olyan hölgy, aki még nem tagja a kibeszélős csajos csoportnak, és lenne véleménye a témáról, az csatlakozhat itt.
Ha tetszett írásom, oszd meg ismerőseiddel, a többit pedig megtalálod Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető
Támogatta: sos-esküvő
