Dénes Tamás

Hosszas küzdelem után ma megszületett unokaöcsém, Dénes Misi, szüleim második unokája az én Marci fiam után, 2950 grammal, császárral és fáradt, de boldog szülőkkel és a hírek szerint kerek fejecskével. (kép)

Először is gratulálok az Öcséméknek! Kívánok Nekik és a kis srácnak minden jót, ahogy szokták mondani: bis hundert und zwanzig! Élvezzék a gyereknevelés minden percét, az első mosolyt, az első lépéseket, az első szavakat és azokat, amik majd még jönnek, még a kamaszkori csatákkal együtt is – szegény Apám erről mennyit tudna mesélni! 

És ha már itt tartunk, az Apám hozzá is tette, hogy most már az Öcsém is át fogja érezni, milyen érzés apának lenni, mennyivel máshogy néz le valaki a saját kölkére, mint mások hasonlóan aranyos gyerekére, még akkor is, ha az közeli ismerősé, akár családtagé. Mert Ő a Te kicsinyített másod. Ahogy az Austin Powers-ben is a Verne Troyer alakította Mini Me, Dr. Evil kicsinyített mása volt, aki túl sok mindenben hasonlított az alkotójára.

Ezt én is megkapom az én Mini Me-mtől. Marci fiam ugyanis előszeretettel és vaslogikával emlegeti, hogy én vagyok az apja, ha valahol hibát találok az ő finom fogaskerekeiben, akkor az csakis belőlem érkezhetett. Múltkor már azt mondta: „ha én hülye vagyok, akkor Apám te is az vagy, mert ezeket biztosan tőled örököltem”. Fel is háborodhattam volna, de én csak vihogtam rajta, hogy valószínűleg igaza van a kiscsókának, hiszen az ember a saját bénázásait néha felnagyítva találja meg a saját kölkében. Az is igaz, hogy az esetleges előnyös tulajdonságait dettó. De a pimaszságában egy remek logikai védekezést láttam, ami – bevallom férfiasan – tetszett.

Lehet, hogy az Öcsém is hasonlókat kap majd egyszer Misitől, aki egyelőre egy naposan még az anyatej rabja és a percekre résre nyitott szemén csak keveset kap ebből a külső fényözönből, az emberekből, társadalomból és mindabból, amibe majd bele kell tanulnia. Most még egyszerű minden, de napról-napra egyre furább problémákkal találja majd magát szemben és ebben kell, hogy a szülei a helyes útra tereljék. Aztán, ha az fals lesz, akkor jöhet a pofára esés, és esetleg ott is a felismerés: Apám fia vagyok. Akkor ki is a hülye?

 

Írásaimat megtalálod Face Book oldalamon is: Dénes Tamás műsorvezető

 

támogatta senia group

 

Nagyon „eltalált” a következő hír, már csak azért is, mert ez az egyik heppem, amivel zaklatom a körülöttem élőket és már mint gyakorló földrajz tanár is, felhívtam a figyelmét erre és következményeire akkori tanítványaimnak. De íme, maga a hír a maga szórakoztató formájában:

 

„Évente 50 milliárd liter vizet pazarolnak el brit nők azzal, hogy lábszőrük borotválása közben végig folyatják a zuhanyt - számította ki a londoni vízmű, a Thames Water. Ez a vízmennyiség 25 napra elég lenne egész Londonnak, amelynek lakossága 10 milliós. A felmérés során kiderült, hogy a brit nők ráadásul még nem is nagyon pazarlóak, mivel három közül csak egy folyatja állandóan a vizet lábborotváláskor. A vízpocsékolásban csaknem két és félszer nagyobb mennyiség, évente 120 milliárd liter írható azok rovására, akik fogmosáskor szintén végig folyatják a vizet. Ezt minden negyedik brit teszi. A felmérés a felelősségérzetet illetően elég jó eredményt mutatott ki: az emberek 90 százalékának van bűntudata vízpazarlás miatt.” (kép)

 

Nem tagadom, ebben a témában nagyon harcias vagyok, simán rászólok a családtagjaimra, a barátaimra, de akár még vadidegenekre is, ha azt látom, hogy pazarolják a vizet. Márpedig nagyon sokan nem értik, hogy a következő években az iható víz nagyobb kincs lesz, mint a kőolaj. És ráadásul azt is baromi kevesen tudják honfitársaink közül, hogy Magyarország Európában az egyik legszegényebb természetes források tekintetében, nálunk ebben csak a 17 milliós Hollandia szív nagyobbat.

Én csak nézem, amikor tényleg úgy mosnak fogat a saját haverjaim is, hogy közben ömlik a víz a csapból. És amikor rájuk szólok, értik is meg nem is, hogy miért teszem. Ciki, de elmondom, ha már annak idején a tanáraik és a szüleik nem tették meg, hogy bár nem fizetünk olyan gigantikus összeget a vízért, mint mondjuk a benzinért, de ezzel is lehet takarékoskodni! És semmibe nem kerül elzárni azt a nyomorult csapot arra a fél percre, amíg a fogát csiszolja. (kép)

Érdekes a reakció, mert itthon is – műveltség függvényében – a legtöbben értik és szégyellik magukat valamelyest, de van olyan, aki erre azt mondta, hogy „na és, kifizetem”. Ezek a pazarló ostobák, javíthatatlanok. Bár az ilyen nagyarcúak jellemzően mindenhez így állnak hozzá, nemcsak a víz problémájához, pirosnál is nyomogatják a gázpedált és nem a Vöröskeresztbe viszik a nem használt ruháikat.

Pedig csak egy mozdulatról van szó! És most tök mindegy, hogy lábszőrtelenítésről, fogmosásról vagy éppen autómosásról van szó. Egy mozdulat, ami senkinek nem fáj, viszont takarékoskodunk valami olyannal, ami lehet, hogy unokáinknak lesz fontos. Érdekes, hogy állami szinten egy-két ilyen fontos témával nem bombázzák az iskolákat, pedig ha belenevelnék a gyerekekbe – nem olyan bonyolult – jelentős megtakarításokat érhetnénk el. Izraelben, ahol kevés a víz, így ez tényleg fontos téma, még azt is tanítják, hogy hogyan lehet a leggazdaságosabban tusolni – itthon sem ártana lassan ezt elkezdeni. Persze néhány családban magát a tusolás tudományát sem ártana. Meg a szőrtelenítését…

 

Írásaimat megtalálod Face Book oldalamon is: Dénes Tamás műsorvezető

támogatta senia group

A sztori a következő: „A pécsi Pannon Filharmonikusok igazgatója betiltotta Kodály Zoltán egyik művét, mondván: a Fölszállott a páva vármegye házára kezdetű dal és az abból készült zenemű sértené Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot – írja a Blikk.

Horváth Zsolt szerint “a Páva-variációkat a közönség Páva Zsolt polgármester úr kigúnyolásának venné”. Erről levélben tájékoztatta a zenekar zenei igazgatóját, Peskó Zoltánt, aki ezért lemondott.

Peskó a Kodály Központot megnyitó protokollkoncert utáni program részének szánta a Páva-variációkat. A cenzúrát úgy értékelte, hogy meg akarják kötni a kezét, holott a repertoár összeállítása mindig a zenei vezetők feladata.

Horváth Zsoltot a lap nem tudta elérni, Páva Zsoltot viszont megdöbbentették a történtek. “Semmi kifogásom nincs a Fölszállott a páva című népdalra írt variációkkal szemben, mint ahogyan az állatkertben sétálva sem veszem magamra, ha látok egy pávát” – mondta.

És mégegyszer jelzem, hogy itt felejtsük el a politikát! Tök mindegy, hogy ebben a történetben ki-milyen pártállású, itt az az érdekes, hogy van egy olyan nagyhatalmú beosztott, aki jóhiszemű főnöke tudta nélkül az ország egyik legjelentősebb művészét és az iskolákban kötelezően tanított, talán egyik legismertebb népdalát száműzné, mert nem tetszik neki. Megdöbbentő! A hülyeség netovábbja!

Kodályt Magyarországon betiltani. 1944-ben volt erre utoljára kisérlet, igaz akkor azért, mert bátran kiállt a nácik és a deportálások ellen. Most pedig egy Horváth Zsolt nevű senki (szegény Joe barátom, hogy ugyanez a neved, de ne vedd magadra!), megmondja, hogy mi mehet és mi nem. És ebben Kodály neve, művészete nem szempont. Ráadásul egy zenei igazgató lemondása is jelzi, mekkora baromságot tett. De ez sem hatotta meg az okostojását.

A “védendő” polgármester tök jó fej volt, remélem, hogy kidobja ezt a sztálinista gondolkodású seggnyalót és visszahelyezi a zenészembert a tisztségébe. Sőt, ha van egy kis pr-es lélek benne, akkor a pécsi állatkert páváját örökbe fogadja, ha súghatok.

Szita Károly, kaposvári polgármester pedig figyelje a túlbuzgó beosztottjait, nehogy valamelyik betiltsa a Szita szita péntek sorú népdalt egy rosszabb pénteki napon.

 

 

támogatta senia group

Tizenhat éve rádiózom. Még gombócból is sok, de imádom! Nagyon. Sokféle és fajta műsort csináltam az elmúlt években a slágerlistáktól kezdve a reggeli műsoron keresztül a mozis és lemezbemutató adásokig olyan dénestamásosan. Nyilván ízlés és megítélés kérdése, hogy valaki szereti-e a hangomat, a stílusomat, a mondanivalómat – bár az jól esik, hogy jelenlegi főnököm szerint a hazai format rádiózás királya vagyok. Mondjuk ezzel cseszeget is rendesen, de ez legyen a mi ügyünk.

Van azonban egy műsortípus, amit nem könnyű csinálni, és bizony lehet nagyon jól és nagyon rosszul is, pedig itt nem a műsorvezető dominál: ez pedig a kívánságműsor. Minden rádió használja, mert ilyenkor el lehet sütni azt a szlogent, hogy „most Ön (hallgató) szerkeszti a műsort, Ön mondja meg melyik zene következzen.” És persze ez közönségcsalogató, növeli a forintokban is mérhető hallgatottságot. (kép)

Persze, ha elhangzik a rádióban a varázsszó, hogy lehet hívni, ömlenek a kérések-kívánságok, néha a telefon nem is bírja. De az adott rádió programstruktúrájától függően kerülnek a hallgatók adásba, gondolom ezzel nem árulok el nagy titkot. Ezért is meglepő, amikor felhívnak a Juventuson, hogy játsszak Apostolt vagy Szécsi Pált esetleg Barry Manilow-t vagy Engelbert Humperdinck-et. Ez nem vicc! Gyakori. És nem csak az idősebbek hajlamosak fura, a rádió stílusától tök idegen dalokat kérni. Sokan kérnek bálnabőgéssel kísért tuc-tucot vagy Megadeath-t is a fiatalabbak közül. Ez körülbelül olyan, mintha valaki egy öltönyszalonban tangabugyit vagy focimezt keresne. Mégis elő-elő jönnek ezek a fura szerzetek és a fura kívánságaik. A kedvenceink azok, amelyekben bele laláznak a kagylóba, várva tőlünk a helyes megfejtést. Ugyanez leírva még jobb, de bőven találkoztunk már ilyenekkel is. És ez nem vicc!

Ma már nagyjából tudható, hogy melyik rádió milyen stílust követ – bár a nagyobb adók mindenkinek akarnak szólni, ami gyakran hihetetlen zenei párosításokat eredményez, dacára a zenei teszteknek és a sokat látott zenei szerkesztőknek. Így a hallgatók is belőhetik, hogy melyik rádiót szeretik, melyik zenei választéka áll az adott egyén szívéhez és a füléhez a legközelebb. Persze, ahogy feljebb is jeleztem, kivételek mindig akadnak.

És hogy miért írtam ezt le? Mert tizenhat év rádiózás és megszámlálhatatlanul sok kívánságműsor levezetése után is tudnak még meglepetést okozni a hallgatók. A mai Juventus Kívánságműsorban kértek dalt a Hupikék Törpikéktől, valaki pedig könyörgött egy vonatfüttyért. Na?

 

 

A kívánságműsorba zenét az oldalamon kérhetsz: Dénes Tamás műsorvezető :)

 

támogatta senia group

 

És itt álljunk meg egy kicsit! Ki vagyok akadva azon, hogy Magyarországon – bár nagyon jó fagylaltokat mérnek – de sajnálják a vevőktől. Vagy csak mások a szokások? Míg Horvátországban vagy Olaszországban egy nagy spaknival mernek egy jó nagy adagot a tölcsérbe, addig itthon a gombócadagolónak még az alját is lehúzzák, nehogy egy teljes gömböcskét kapjon a vásárló a nem kevés pénzéért. A horvátoknál a nagyjából kétszer akkora adaghoz gyakran még hozzá is kent a fagyis egy mosolyért vagy egy kis bíztatásért. Két ottani gombóccal pedig megteltem, pedig nagy fogyasztású vagyok.

Tudom a választ erre, hogy ott drágább. De nem annyira! Egy horvát gombóc/kenés átlag 6 kunába került, ami még a szigorú 38 forintos átváltás mellett is 228 magyar forintot tesz ki. Egy hazai fagyigömb átlagosan 150-180 forintba kerül Budapesten, de a Balatonon 200-ért is láttam. Megkockáztatom, nagyjából a horvát fagyi másfél-kétszer akkora, mint a magyar. És simán hozzákennek még, ha jó a hangulat. Nem sajnálják. Itthon volt, hogy rá kellett szóljak a fagyisra, hogy ne húzza már le annyira a kanálról, mert a végén semmit nem kapok.

Összehasonlításként a sör ott ugyanakkora kiszerelésben sokkal drágább. A Karlovacko vagy az Ozujsko (mindkettő amúgy nagyon korrekt, finom, az utóbbi a mi Dreherünkre hajaz) egyaránt 15 kuna a legtöbb vendéglátóipari egységben, ami úgy 570 forintot jelent. Itthon még a Balatonon is a jéghideg korsó úgy 400-450 froncsi volt. Ez tehát jelentősen drágább odaát.

Szóval nem a hazai fagyi árak ellen lázadozok, hanem a méretek ellen. Hadd kapjunk már nagyobb adagot! És csak mellesleg jegyzem meg, hogy Horvátországban is divat a lenyúlás. Néha elfelejtenek visszaadni vagy a 6 kunát „véletlenül” hétnek számolják a visszajárónál. De a fagyi méretre és ízre is hibátlan! Ébresztő magyar fagyisok!!!

 

 

 

FaceBook oldalam: Dénes Tamás műsorvezető

 

 

 

 

 

 

támogatta senia group

 

 

 

 

 

Nyár van és a csajok többsége, ha teheti, kivetkőzik magából. Mi pasik pedig imádjuk ezt. De nagyon. Egy haverom szerint a nyár akkor kezdődik, amikor dekoltázs és miniszoknya együtt nyomul kéz a kézben, bár ez kissé képzavaros, de nagyon igaz. Nem mond igazat az a férfi, aki ezt nem élvezi és aki ne nézne körbe egy villamosmegállóban vagy egy útkereszteződésben nyáron, hogy milyen a felhozatal. És hölgyeim, ez nem megcsalás, ez csak a női csáberő elismerése. A kerek formák iránti szinte vallásos tisztelet.

Meg kell hagyni, a nők is kitesznek magukért, ki is rakják, amit ki lehet és amiről úgy gondolják, hogy megér egy kis figyelmet. Vad és néha már merész dekoltázsok, ravasz melltartók és figyelemre éhes combok és vádlik a felhozatal legfontosabb kellékei. És ez utóbbinál le is ragadok egy picurkát!

Hölgyeim! Szoknya és szoknya között van különbség! Vegyétek már észre, hogy a hosszabb néha rövidebb! Magyarul azok a miniszoknyák és forrónadrágok, amelyből szinte már „kilóg a vége” nem annyira hatásos, mint azok, amelyek mondjuk combközépig érnek vagy akár felsliccolva lejjebb is. Nem kell feltétlenül a legtöbbet Magatokból kiadni, elég a látvány némi misztikummal. Ha valami jól néz ki – egy jó női láb – azt rakjátok ki, de ne combtőből! Hagyjatok nekünk férfiaknak egy kis esélyt a fantáziálásra! 

Úgy gondolom, a nők többsége tisztában van azzal, meddig mehet a rövidség ügyében, néhányan viszont nem ismerik a mértéket. Nem vagyok konzervatív, imádom a csábító női formákat és szeretem, ha egy nő rövid szoknyában vagy egy jól eltalált rövidnadrágban vadítja a pasikat, de a „picsanadrágokat” könyörgöm felejtsétek el! Olyan gáz némelyiteken! Meg kissé kiábrándító. Az ülésre alkalmatlan miniszoknyák pedig már röhejesek.

 

Ha szeretnéd ezt, és hasonló témáinkat kibeszélni, hozzászólnál, írnál és olvasnál a témában, jelentkezz be a csajos csoportba és megteheted! Minden nap új téma vár kivesézésre! Itt tudsz bejelentkezni! Én minden pénteken adom a csámcsogni valót! Engem is követhetsz a FaceBook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető, ahol minden írásomat megtalálod!

 

támogatta Senia Group

 

Muszáj leírnom, ugyanis megdöbbentő élményben volt részem a Sziget 2. napján. És ennek valljuk meg semmi köze a Szigethez, hanem a zenéhez, a fogyasztáshoz vagy talán inkább annak csomagolásához.

Tény – és ezt a legnagyobbak is úton-útfélen hangoztatják – hogy az ma már kevés, ha valaki baromi jó zenész és kiáll és énekel – Wolf Kati óta különösen mi magyarok is átérezzük ezt. Sokkal több kell ennél! Show kell a népnek!

Ma már a legnagyobbak, aRolling Stones-tól a U2-n keresztül a Bon Jovi-ig hihetetlen látványosságokkal próbálják még gigantikusabbnak tálalni saját koncertjeiket: tüzijátékkal, óriási „mindentmutató” videofalakkal, fényjátékkal vagy éppen 360 fokos színpaddal. Teszem hozzá, mindannyian képzett, remek zenészek.

Valaha elég volt, ha a Beatles felment a színpadra 3 gitárral meg egy dobbal, megőrültek az emberek, akárcsak Bob Dylan egy szál gitárjáért. Ugyanannak az évtizednek a végén egy Jimi Hendrix nevű zseni már a gitárját gyújtotta fel, alig 6 év múlva a The Who nemcsak tört-zúzott a színpadon, de amerikai koncertjeiken már hangfaltornyokat építettek, amelyek hangereje már fákat söpört el. Aztán a Kiss az évtized végén a NY Dolls hatására csak maszkban lépett színpadra, Alice Cooper pedig kivégezte magát – igaz erre szinte valóságosan Grandpierre Attila is képes volt, majdnem bele is halt. És a nyolcvanas-kilencvenes évek új találmányai a lézertől a videóig további lehetőséget adott a színpadi látványosságokra. (kép)

Mindezt azért írom le, mert számomra megdöbbentő volt – bár nem először láttam – a Chemical Brothers fellépése. Itt már csak a fényfal volt a fontos, a két ember már nem is látszott. Mehetett volna az egész mini-disc-ről is, annyira nem tudjuk, hogy mit művelt a két arc a színpad sötétjében a sok kütyü mögött. A látvány első osztályú volt a villogó csontvázakkal, meg a szemet gyönyörködtető videotrükkökkel – és minden ütemre, kissé tervszerűen. Semmi kockázat, semmi rögtönzés. Azt sem tudom, hogy a CB tagjai hogy néznek ki. (kép)

 Prince bezzeg mindent adott. Azon a koncerten a kis zenész volt a főszereplő. És nem csak narcisztikussága miatt volt főszereplő, hanem, ha kellett együtt élt a közönséggel, meg a hangszereivel és ha kellett, spontán (vagy nem spontán) változtatott. Ott láttam a főszereplőt, hallottam a hangját, láttam a hangszereit.

Lehet, hogy ebben konzervatív vagyok, de Prince zenélt, a Chemical Brothers pedig egy mozit adott a Szigeten. Ez utóbbi tökéletes látvány volt, az előbbi meg utánozhatatlan ZENEI ÉLMÉNY JÓ ZENÉSZEKKEL.

 

 

Többi írásomat követheted Face Book oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető

támogatta Senia Group