Kolléganőm valamelyik nap azzal állított be a stúdióba, hogy ne hagyjuk ki a Kopaszi gátat, mert szerinte végre van egy hely Budapesten, amire azt lehet mondani, hogy „mintha Európában lennénk”! Élvezni fogjuk, jó hangulatú, kellemes, nyüzsgő és élhető. Olyan, mint amilyennek egy parknak lennie kell. Bevallom, voltam már korábban, mint műsorvezető többször is a Kopaszi gáton, céges rendezvényeken dolgoztam, akkor annyira nem nyűgözött le, de miután a munkatársam szétdícsérte, kíváncsi lettem és vasárnap ebéd után ebben a szép Vénasszonyok nyara időben kimentünk oda körbenézni, lazítani.
Már az is meglepetés volt, hogy a maratoni futás dacára korrekt kocsisor szeretett volna bejutni a Lágymányosi-híd melletti-alatti parkolóba, amely kvázi bejáratként működik. Tetszett, hogy nem rablógazdálkodás folyik, hanem teljesen normális módon négyszáz forintot kértek a parkolóban, egy alkalomra. Gyűlölöm, amikor az embernek a parkolás miatt az óráját kell néznie. A tekintélyesen nagy parkolóból a gyönyörű napsütésben indultunk el a földnyelven, amely már az első tábla szerint is a Duna 1642 és 1640-es folyamkilométere között terül el. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy egy nagyjából kilométer hosszú és ötven méter széles gátcsík, amelyet egyik oldalról egy lekerített egykori öböl, a másik oldalról a Duna határol. És baromi jól néz ki!
Igaza volt Maci kolleganőmnek! Jó érzés volt ott lenni! Végre egy kulturált, európai fővároshoz méltó hely van Budapesten is, amire büszkék lehetünk a sok ódivatú, szörnyű építészeti konzervatívizmus között, ami jellemzi városunkat. Szeretem a modern építészetet, és miután imádok utazni, mindig figyelem, hol-miként építkeznek, hogyan illeszkedik bele egy-egy újonnan beépített terület a város hangulatába, mennyire teszi az élhetővé az adott várost, ad-e valami újat, különlegeset? Nos, sajnos ez alapján Budapest egy nagyon elmaradott város. Itt kevesen mertek különleges dolgokkal kísérletezni, kevés érdekes épület van és a szobrok is olyanok, mintha a múlt század elején élnénk, még a mostanában átadottak is. Ezért is tetszett az, amit most a Kopaszi gáton láttam! Adtak a városnak egy olyan területet, ahol a látvány és a lehetőségek összhangban vannak. Huszonegyedik századi komfort, amit láthatóan szeretnek a budapestiek. Egy korábban ipari terület, amiből egy élhető közpark lett éttermekkel, kávézókkal, fagylaltozókkal és nagy füves területekkel.
Jól illeszkednek ezek a kiszolgáló helységek is a hely hangulatához. A Cafe Ponyvaregény, a Vakvarjú étterem vagy a belga sörös bisztró mind-mind trendi hely, amelynek terasza csodálatos élményt nyújt az oda kiülőknek. Mintha egy tóparton ülnének, az öböl ügyes elrendezésének köszönhetően. A vendéglősök pedig megérezték a Kopaszi gátban rejlő lehetőségeket, hiszen ezek a szépen kivitelezett, ügyesen berendezett éttermek, kávézók vagy éppen bisztrók a szép napsütésben tele is voltak. Ömlöttek oda a vendégek, néhol harc ment egy-egy jobb asztalért – azt hiszem erről álmodik minden vendéglős
Mert a budapestiek is felfedezik maguknak azokat a helyeket, ahol a városon belül szórakozni, élni tudnak. A Kopaszi gát pedig az, de nagyon! Ahogy az ember végig gyalogol a hibátlan kockaköveken, jól öltözött családok sétálnak, szerelmespárok romantikáznak a fűre terített pokrócokon, biciklisták tolják a járgányukat és bikinis csajok napoznak a part mentén. Belakták a fővárosiak villámgyorsan ezt a helyet. És a sok ember, a nyüzsgő családok dacára nem láttam szemetet eldobva. Mert valahogy van elég szemetes és egy ilyen hely arra ösztökéli az arra sétálókat, hogy ne dobják el a sörösdobozaikat vagy a fagyi mellé adott szalvétát. Talán csak az egyik nem működő WC okozott némi csalódást.
Ha lehet Budapesten ilyen európai nívójú helyet csinálni – nem hiszem, hogy őrült nagy összegből, ráadásul csak az alapokat kell lerakni, mert a többit a vendéglősök magántőkéje teszi hozzá – akkor miért nem lehet ilyen klassz a Gellérthegy, a Városliget, a Népliget vagy éppen a szívem csücske, a Margit sziget??? Merthogy a Kopaszi gát abszolút példaértékű. Csak ajánlani tudom! Kár, hogy a nyári időszaknak, a szezonnak vége, többet jönnénk ide!
Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!
Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető, megtalálod többi írásomat is!
Támogatta: Senia Events
Visszatérve barátunkra, úgy gondolom, hogy aki korábban aktívan bulizott, az nem változik olyan nagyot egy 
Nem titok, egyre többet biciklizek városban és azon kívül is - és egyre jobban élvezem. Nem is tudom, mi kellett ahhoz, hogy tavaly elkezdjek a munkába is bringával járni, de egyre gyakrabban teszem. Próbálom, hogy mindennap megtehessem, de ez nem mindig sikerül – ez még nem túl egyszerű Budapesten. De attól még nagyon jó és a városi benzingőz, meg a kevéske biciklis út ellenére is próbálkozom sok ezer társammal együtt. Korábban robogóztam, amit nagyon élveztem, de a biciklizés új dimenziókat nyitott számomra a városi közlekedésben. 
Csodálatos élmény volt, ahogy több ezer biciklit emeltek a részt vevők a magasba a Budáról a Hősök terére tekerés után. Kell a közösségi élmény ennek a közegnek is, akik – vélhetően – nem futballpályák padjait törik össze vagy öltöznek komor egyenruhákba, ha együtt akarnak lenni, hogy megmutassák az erejüket. 
Ott voltam George Michael hétfői, arénabeli koncertjén és azt kell mondjam, felemás érzések csatáznak bennem most a koncert után is. Az előadással kapcsolatban is és a rendezéssel is. 
Bevallom férfiasan, nagyon szeretem az általam csak városi hepajoknak nevezett szerveződéseket, amelyek az amúgy néha élhetetlen nagyvárost próbálják elviselhetővé tenni. És itt most tényleg mindegy, hogy polgári önszerveződésről van szó, mint az öntudatos újlipótvárosi polgárok és a helyi boltosok, vállalkozók által létrehozott nagysikerű Pozsonyi Piknik esetében vagy üzleti szponzoráció, mint most vasárnap a Nemzeti Vágtához kapcsolódó Andrássy úti kirakodóvásár vagy esetleg önkormányzati szervezésű, mint az Újbudai Családi Piknik, amelynek szombaton a műsorvezetője voltam. Tök mindegy, csak legyen! 
Már a Pozsonyi Pikniken is azt néztem, hogy milyen más arccal mászkálnak az autómentesített Pozsonyi úton a környékbeliek, hogy tudják szeretni a környezetüket, amikor az tényleg az övék lehet, közösséget alkotnak, még ha ez egy nagyobb falu is. Örülnek, amikor a szomszédjukkal nem futtában találkoznak, és amikor Újlipótváros „házi szerzője” Bacher Iván a kocsma teraszán sztorizik fröccsel a kezében százaknak vagy itt lakó művészek énekelnek, szavalnak vagy „csak” mesélnek, beszélgetnek. 
És itt jön a de! Mert mi pasik is hiúak vagyunk – ezt vajon melyik nő ne tudná? Nekünk is jól esik az udvarlás, nekünk is jól esik egy-egy bátorító szó, jó helyen elejtett mondat vagy mosoly. Igen Hölgyeim, néha érdemes a pasiknak finoman „odaudvarolni”, hiszen önbizalmat adhat, bátoríthat vagy csak egyszerűen jó érzést kelthet, ami ebben a stresszes életünkben jól jön otthon, ahol tényleg a melegségre, az összebújásra, a jó légkörre vágyik az ember. És ha ezt megkapja boldog és elégedett a választottjával.