Kezdjük ez utóbbival! Tetszett, hogy jelezték a népeknek, hogy legyenek ott kezdésre, mert ez nem az a várakozós koncert, amikor ki tudja, mikor érkezik a fellépő és ki és be járkálhatnak menet közben az emberek. Ez ülős koncert, amelynek áhitatát ne zavarják az elkésők vagy a pisilni előadás kellős közepén kifáradók. Ehhez képest a Papp László Aréna a város olyan pontján van, amelyet gyakorlatilag lehetetlen volt autóval megközelíteni, így velem együtt sokan késtek. A Juventus Rádiótól nagyjából 10 percre található csarnokig több mint egy óra alatt jutottam el. Mert az odavezető utakat nem erre a forgalomra tervezték, pedig most csak nagyjából tízezer ember szeretett volna oda jutni és nem is mindegyik kocsival. A parkolás nehézségeiről már szót sem ejtek. Képzelem mi lesz itt, ha jól megy majd a magyar futball válogatottnak és megint hetvenezren szeretnék őket megnézni a szomszédos Puskás stadionban…

Csalódás volt odabenn, hogy a szünetben sorba álltunk némi üdítőért és valami kis rágcsáért, de már csak félhideg kólát kaptunk, mert se perec, se pogácsa nem volt. Itt a büfé nem akar pénzt keresni? Sokan szerettek volna kaját venni, de már az előadás felénél sem volt. Tudni lehetett előre, hogy telt ház lesz, ráadásul itt lesz a bukszákban pénz pogira. Csak akkor a büfések ne panaszkodjanak! És ha már a negatívumoknál tartunk, akkor meg kell említenem, hogy visszhangos volt a koncert, főleg a dobok és a cin verődött vissza, néha már zavaróan. Amit nem értek. Nem arról volt szó, hogy azért éppen ez a francia cég építi az Arénát, mert ők ebben a legprofibbak?

Pozitívumként megemlítem, hogy kifejezetten gördülékeny volt a beengedés, udvarias biztonságiakkal, kedves és segítőkész hostessekkel és fél kilenckor kezdő zenészekkel. A koncert jó volt. Mondom ezt annak ellenére, hogy néha leült és a ráadás medley-je kivételével csupa lassú vagy swinges dal szólalt meg és azok sem a legnépszerűbb GM slágerek voltak. Sőt néha kifejezetten egy X-Faktor felvételen éreztem magam, csak itt a világ egyik legjobb előadója énekelte fantasztikusan Rihanna, Sting vagy Amy Winehouse dalait.

Mert GM iszonyatosan nagy előadó. Elképesztően szép hangja van, bársonyos és hibátlan. És a pasi – ahogy egy gazdag, meleg előadótól elvárható – jól öltözött és stílusos volt: az öltönye és a napszemüvege is előnyös volt. Még mindig jó pasi, így az ötven felé taposva - még férfi szemmel is. És ha már a stílusnál tartunk – ez egy kifejezetten szép előadás volt. Szép, hiszen minden egyes fényeffektus, a színpadkép és a háttérfilmek, animációk is nagyon rendben voltak. Nagyon jó volt nézni, gyönyörködni benne, élvezni a hangok és a fények szépséges egybefonódását. Furcsa talán csak az volt, hogy két dal kapott a háttérben videoklipet (igaz, az egyikben Dita von Teese tekergett összesen néhány ráragasztott gyönggyel a testén), a többin nagyon látványos geometriai formák forogtak, mint egy űrállomás. GM nem sokat mozgott, hol állva, hol egy bárszéken ülve énekelt. És azt hiszem ezen volt a hangsúly. Ő ugyanis nem egy show-t, hanem egy énekes-szimfónikus koncertet képzelt el. És ez az, ami felemás érzéseket váltott ki bennem – és nemcsak bennem. Ugyanis az, amit hallottunk, vérprofi és csodálatos volt. Egy kiforrott énekes fantasztikus produkciója. Csakhogy ez nem az Arénába való, hanem egy kis klubban szívesebben hallgattam volna, egy borral a kezemben vagy mondjuk a MÜPA-ban, de hát a név sok hallgatót vonzott. Dugig is telt az Aréna.

És amíg Sting hasonló szimfónikus koncertjén a legnagyobb slágereit hallgathattuk, addig GM nem a legismertebb dalait vetette be. Sajnos. Nem mondom, hogy unalmas lett volna – bár egy mellettem ülő tahó végig forogta, beszélgette az egészet – de hiányérzetem volt rendesen. Nem a Wham-korszak hiányzott, hanem a nyolcvanas-kilencvenes évek sikerei. Az az időszak, amikor a csúcson volt, amikor milliók szerettek bele a zenéjébe és lendületben volt. Amikor megkaptam a 20. szülinapomra műsoros kazettán a Listen Without Prejudice-t és rongyosra hallgattam. Azok. Tetszett viszont, hogy Amy Winehouse-ra emlékezett remek fotókkal és egy jól kiválasztott dallal, és a Rihanna dal is találó volt, akárcsak a New Order feldolgozás. Igaz, egy ilyen termékeny és jó dalszerző, miért nem a saját dalait énekelte?

A végére egy Freedom-mal kibővített pörgősebb medley feldobta a hangulatot, a közönség végig is örjöngte az egészet, hálás volt minden dalért, gesztusért. Még azért is, amikor pont a Freedomban hibázott és egy Oh Shit-tel intézte el az erősen őszülő énekes. GM pedig élvezte a közönség szeretetét, meg is kaptuk, hogy „Budapest, You were fucking good!”

 

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is! Legyünk ismerősök: Dénes Tamás műsorvezető

 

Támogatta: Senia Events