Ezekben a napokban lenne 65 éves Freddie Mercury.
Furcsa ezt leírni, mert az emlékeimben, mint igazi fannak az a Freddie él, aki mosolyog a bajsza alatt és végig ugrálja a színpadot és hihetetlen módon énekel, táncol, zongorázik – betölti a színpadot. Azokkal a különleges mozdulataival, amit már gyerekként is próbáltam utánozni, na meg persze, mint mindenki a nyolcvanas években azt a stílust, azt a hangot, ahogy a Don’t Stop Me Now-t, a We Are The Champions-t vagy éppen a Highlander dalait énekelte. Hányszor próbáltam még tintásan is utánozni, de hát csak imitátor lehettem, pedig imádtam a pasit és a stílusát.
Mert azt baromi nehéz volt utánozni. Maradjunk annyiban, hogy Freddie egy jelenség volt. Én azt gondolom, hogy a Queen egy kurva jó zenekar volt (igen, csak volt minden próbálkozás ellenére is!), remek zenészekkel, akik képzettek voltak, jó énekesek, és ami ritka, mindannyian tudtak dalokat írni, nem is akármilyeneket. De ha Freddie nem lett volna, az Előadó, aki eladja a zenekart, a Queen nem lett volna több, mint egy a sok jó zenekar közül. Freddy azokat a csodálatos dalokat élettel töltötte meg, értelmet adott nekik és olyan érzelmeket adott hozzá, amit csak ő tudott. Pedig egy olyan zenekar előtt állt a színpadon, amely egyedül elvitte a hátán a ma már legendás londoni Live Aid-et a sok nagyágyú között a pazar műsorával és Freddie mágikus figurájával. (kép)
Hogy ez a kis fárszi származású nagyfogú fiúcska, aki a suliban félénk volt, hogyan tudott egy nemzedék ikonjává válni, aki nézők százezrei, milliói előtt énekelt végig három órás koncerteket egy szál atlétatrikóban úgy, hogy még a férfiak is vonzónak találták – rejtély. De megcsinálta. És élvezte, amit csinált. Egy interjúban arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha holnap elfogyna a pénze, azt válaszolta, ugyanazt, énekelne, zongorázna, mert neki ez az élet, a többi csak a plusz.
.jpg)
John Deacon, a Queen basszusgitárosa – akinek maximális respect, mert Freddy halála után nem rombolta a csapat mítoszát és nem zenélt tovább ezen a néven – azt mondta egyik kedvenc Queen számomról, a Spread Your Wings-ről, hogy tudta, jó dalt írt, de számított arra, hogy Freddy valami pluszt tud még hozzá tenni, amitől az a dal úgy szólal meg, hogy beleborzongjanak az emberek. És valóban. Deacon tudta, hogy ez a dal akkor szólal meg, ha Freddy átérzi és elénekli. Hiába énekeltek jól a többiek, azok a Queen számok lettek sikeresek és maradandóak, amit Mercury adott elő. Talán nem véletlen, hogy pályafutása csúcsán, Monserrat Caballe-val, a csodálatos hangú szopránnal mert duettet énekelni, mert nem volt kevesebb nála. Talán a mozdulatai voltak viccesek a szmokingban – de az is ő volt. Azok nélkül nem lett volna önmaga. (kép)És amikor bejelentette, hogy halálos beteg, hogy meg fog halni, le kellet, hogy üljek, mert ez az egész olyan hihetetlen volt! Pedig a lefogyott, beesett arcú Freddie már gyanús lehetett volna, de nem akartam elhinni, mint ahogy azt sem, hogy rá egy napra el is ment a rockparadicsomba. És hogy mennyire fenomenális volt bizonyította, hogy az emlékére rendezett Wembley-t csurig megtöltő koncertre Elton John-tól a Metallica-n keresztül a Guns’N’Roses-ig szinte mindenki fellépett, aki számított akkoriban. És talán csak George Michael volt az, aki igazán freddis tudott lenni a sok nagy Freddie-rajongó szupersztár között.
Talán furcsa, de őt soha nem tudtam elképzelni, hogy megöregedjen, mert Freddie-ben annyi dinamizmus, élet és különcség volt, hogy ő nem lehetett öregember. Neki, mint egy igazi rocksztárnak, mint egy nemzedék ikonjának meg kellett halnia, hogy legenda lehessen. Mert ő az! Mert nekünk ő az ÉNEKES.
Ha tetszett, kérek szépen egy LIKE gombot.
Megtalálsz a Facebook oldalamon: Dénes Tamás műsorvezető
Támogatta: Senia Events, a Senia Group tagja.
