FÉRFI SZEMMEL NŐKNEK!
Pénteki rovatom a Csajos Csoportnak!
(kép)
Amikor az ember fáradtan hazaérkezik és mondjuk este még az aktuális könyvét sem sikerül felemelnie, akkor jön a televíziós csatornák közötti szörfözés. Csakhogy miután a két legnagyobb hazai tévé egyaránt valóságshow-ban utazik a kora esti órákban és a bulvármédia is ebbe az irányba tereli a tél felé a lakásokba zárkózókat, így jobban a figyelem középpontjába kerülhet egy-egy önként bezárt magyar állampolgár ordító hülyesége.
Múlt vasárnap a Való Világban mérkőzött meg egymással két versenyző, a hibátlanul fésült, műanyag keblű playmate, a nevét is Bódy Sylvi után ipszilonnal író Dya és a jogi végzettségű, szép arcú, de kissé testesebb, és meglehetősen tűzrőlpattant Eszter. Nekem már az is megérne egy külön misét, hogy egy gyakorló ügyvéd mit keres egy valóságshow-ban, de fogadjuk el, hogy ebben a lányban dúlnak ilyesfajta ambíciók és ezt a játékot – ahogy kisfilmjéből is kiderült – arra szeretné felhasználni, hogy kiaknázza a benne még rejlő értékeket. Legalább a nyeremény felmarkolásán és az ismertség lehetőségén kívül van érthető szándék ebben a lányban.
De vissza a Párbajhoz, amit most már őszinte sajnálatomra nem láttam, pedig… Másnap a bulvárújságok és kedvenc internetes portálom is tele volt a két lány kölcsönös beszólásaival és sértegetéseivel, ami eltörpült amellett, amiért ma tollat vagy billentyűt ragadtam. Nevezetesen miután némi meglepetésekre és a Villában lakók várakozása ellenére is Eszter ment vissza a játékba, a hosszú szőke hajú, szintén műkeblű Kinga nevű versenyző vegyesen sírva és káromkodva, kissé színpadiasan, elborult arccal – ami nem túl nehéz neki – üvöltötte a kamerákba, hogy kik is szavazhatták vissza a nem túl légies alkatú ügyvédnőt hasonszőrű barátnője ellenében. Kinga szerint a „dagadtak és minden nyomorult” szavazott.
Érdekes a megközelítés. Először is, ugyanezek a dagadtak és nyomorultak szavazták be őt is annak idején a játékba. Másodsorban Eszter – legyen bármilyen trampli is – egy önmagát természetes módon vállaló nő. Okosan kihangsúlyozta, hogy nem szabatta át semmilyen testrészét, pedig megtehetné. Játssza ezt a játékot, hiszen tisztában van azzal, hogy akik nézik, pláne akik voksolnak a Párbajok idején, nem feltétlenül a szebbre szavaznak, hiszen esendőség mindenkiben van. És Eszter erre apellált, mint később kiderült, helyesen. Ha ugyanis az lett volna a játék, hogy ki a csinosabb, nyilván nem Dya-t hívja ki. Bár az Eszter típusú lányokra is vannak érdeklődők bőséggel.
De ez nem az outlookról szólt. Ahogy a Velvet írta a Test és az Ész küzdelme volt. Könnyen kitalálható, hogy melyik versenyző melyik fedőnevet kapta a csajoktól. Egy tény, Dya a bájaival próbált nyerni, másba – ahogy láttam – nem kapaszkodhatott, míg Eszter okosan, ahogyan azt egy ügyvédtől várhatjuk, újabb és újabb ászokat húzott elő a lapjai közül, amivel a szavazókra hatott. Annak felemlegetése, hogy a plázacica még életében nem dolgozott egy percet sem - újabb százalékokat hozott neki, mint minden egyes olyan kijelentése, ami érzékenyen érintheti a nem túl jó anyagi állapotban élő és nem mindig rendezett külsővel rendelkező szavazókat, az „átlagmagyart”. A dagadtakat és nyomorultakat – ahogy azt a látottak és hallottak alapján nem az összefüggések bonyolultságának felismerésében jártas Kinga összefoglalta, mintegy meg is pecsételve a saját sorsát, amely szintén a dagadtak és a nyomorultak kezében van.
Tényleg ez a két lány azt gondolja, hogy ha valaki csinos, jól ápolt, jól fésült és még a kebleit is felpumpáltatja az elég? Tény, hogy bizonyos szituációkban elég. De nem egy olyanban, ahol dagadtak és nyomorultak szavaznak.
Itt az Ész felülmúlta a Testet.
Ez lenne a mai téma hölgyeim! A Csajos Csoporthoz csatlakozva, ki lehet beszélni a témát. Csatlakozni
ITT lehet!