Két filmet is láttam a mozikban az elmúlt másfél hétben. Egyik sem volt rossz, de nem kiemelkedő filmek, maradjunk abban! A sorrendben első, egy igazi egyszer fogyasztható, kissé sablonos, de azért izgalmas thriller, az Álmok otthona, míg a Három testőr 3D kifejezetten látványos és szórakoztató, de nagyjából ennyi. (kép)
Előbb az Álmok otthona című amerikai filmet néztük meg, ami műfaját tekintve thriller, azon belül pedig a manapság ismét oly divatos pszicho verziója, remek szereplőkkel. Legalábbis a korábban James Bondként pózoló Daniel Craig és a szépséges Múmia-sztár Rachel Weisz kettőse a Kör filmekből ismert Naomi Watts-cal és a férjét játszó Csókás Mártonnal megfejelve nem tűnt rossz gárdának. És a film sem indul rosszul. A téli hidegben a középvezető, jóképű amerikai menedzser otthagyja a cégét és a feleségével és a két kislányával, mint ahogy egy rendes amerikai, aki mer nagyot álmodni egy szép nagy házba költözik a külvárosba. És hiába rendezkedik be a kis család a havazás kellős közepén, rejtély hegyekkel találják magukat szemben. És amikor kezdjük magunkat beleélni a misztikumba, egy nagy ugrással már a film közepén a kezünkbe kapjuk a megoldást, hogy onnan csomózódjon tovább a történet.
Megmondom őszintén Scorsese Viharszigete után egy évvel egy ilyen filmmel kijönni, ami sok mindenben hasonlít rá – bátorság. Vagy botorság? Egy tény: ha a kettőt össze kellene hasonlítani az egyező logikai szál miatt - Scorsese sokkal jobbat tett le az asztalra, mint az ezt a filmet jegyző ír Jim Sheridan. Egy azonban nagyon működik: a két főszereplő láthatóan jóízű csókokat vált benne. Ez pedig – hogy pletykálkodjak egy kicsit, ahogy tettem a film Juventus Premierje előtt a színpadon – nem véletlen, hiszen Daniel Craig a forgatás alatt szerette el a magyar felmenőkkel rendelkező Rachel Weisz-t a Fekete Hattyús Darren Aronofsky-tól. Sőt, azóta el is vette feleségül – ennél jobbat még egy hollywoodi PR-es sem álmodhatott volna!

A másik film, amelyet láttam, a Három testőr 3D. Alexandre Dumas örökzöldje 1844-ben jelent meg először még írásban, de már a múlt században vagy tucatszor feldolgozták filmen is nagyobbnál nagyobb sztárokkal, utoljára a kilencvenes években, amelyből leginkább az All for Love című slágerlista vezető dal maradt meg a Bryan Adams-Sting_Rod Stewart triótól.
(kép)Most nagy sláger nem volt a filmhez, sőt olyan eget rengető sztárok sem, mint korábban, hiszen jobbára másodosztályú, de jó képességű színészeket állított csatasorba a Kaptár filmekkel elhíresült rendező, Paul Anderson, aki a feleségét, a Mylady-t alakító szépséges Milla Jovovich-ot sem hagyta ki, hogy ebből a filmből se maradjon el a valós szerelmi szál. Viszont látványban odarakott rendesen! Nem elég, hogy háromdimenziós technikával készült a mozi, de a sztárgázsi helyett a technika kapott nagy lóvét, és ez a film minden egyes kockáján érzékelhető. No meg az elmúlt 20 év filmtermése is. Gondolná valaki, hogy a Három testőrben találkozhatunk olyan filmes trükkel, amit korábban a Mátrixban láthattunk? Vagy utalásokat olyan filmekre – hol látványban, hol szövegben, hol kameramozgásban – mint a Karib tenger kalózai, a James Bond filmek vagy éppen a Mission Impossible?
Tényleg szórakoztató volt a Három testőr 3D! Azt azért nem mondanám, hogy azóta is emlegetem, és ezzel álmodtam, de több volt, mint amit vártam. Az Álmok otthona is nézhető, de ez sem lesz majd a polcomon, a kedvenc dvd-im között.
Ha tetszik írásom, oszd meg ismerőseiddel is!