Nem túl vidám a nyitány itt a blogoldalamon Amy Winehouse halálával foglalkozni, de ha már arra vállalkoztam, hogy nap-mint-nap egy-egy számomra fontos vagy érdekes hírrel foglalkozom, akkor ennek itt a helye!

Amy halála megrázott, nem tagadom: nagyon bírtam ezt a modern Janis Joplin-t, akit hihetetlen tehetséggel és – a hírek szerint – rettenetes természettel áldott meg a Jóisten. Állati nagy fazon volt, a hatvanas évekbeli Ronettes nevű csajbandára hajazó frizkójával, esetlen mozgásával, rút szépségével és a béna tetkóival. És azzal a hanggal, amit nem lehetett összetéveszteni senkiével, és ez a nagy dolog a mai fura zenei mezőnyben. Na meg az, ahogy stílusokat tudott úgy keverni, hogy a fél világ aztán azt dúdolja. Nem sok lemez maradt utána, ahogy Joplin után sem és ő is mindössze 27 évet élt, ahogy Joplin (vagy Curt Cobain vagy Jim Morrison). 

És ugyanúgy elhasználta azt a testet, amit kapott. Szétcuccozta, szétpiálta magát. Egy haverom szerint így jobb, így legenda marad, nem pedig egy agyament, lepukkant egykorsztár. De mégis hiányzik. Az eredetisége, a zenéje, a hangja, az egyénisége. Pedig aki látta (a YouTube-on láthatja) utolsó jelentősebb fellépését Belgrádban, ahol csak támolygott, bénázott, össze-vissza beszélt és énekelt – nos ez már inkább szánalmas volt. De volt Ő olyan is, mint a Rehab idején. Csillogó, laza, cinikus. Ezt a pia, a szerek, a volt férje és az újabb, hasztalan szerelmek elvitték.

Fájt az is, hogy miközben a szörnyű norvég mészárlás mellett őt is siratta a világ, itthon alig-alig lehetett hallani a modern könnyűzenei élet egyik legérdekesebb, leglazább énekesnőjének haláláról. Pedig Amy most már legenda lesz. Még ha erről a tévék és a rádiók nem is akarnak tudomást venni. Nem sok ilyen fazon maradt a porondon ugyanis.

 

RIP

 

PS: Amy, odafenn nyugodtan odaülhetsz Morrisonék mellé. Megérdemled!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

támogatta Senia Group